IGNÁCZ Rózsa
AZ UTOLSÓ DARU
Lírai ecsetvonásokkal megfestett, csodálatos táj elevenedik meg a kötet lapjain. A történet főszereplője, Kerrekurr, a darumadár, "akit" az ecsedi lápvilágban foglyul ejt a Fekete Ember (Kis Jóska), hogy azután repülő tollait lenyesegetve a Szomorú Gazdának ajándékozza. Kerrekurr, sajátos madárnyelvén csakhamar megérteti magát a gazdával, akiről kiderül, hogy az 1848-as szabadságharcban pirossapkás honvédtiszt volt, és most a lápvilágban bujdosik sorstársaival együtt. A magáramaradt Kerrekurr - darutársai az ősz közeledtével délre szálltak - életre szóló barátságot köt a Szomorú Gazdával, s kettejük - ember és madárnyelvet vegyítő - beszélgetéseiből kibomlik a darvak és emberek egymáshoz - sokban hasonlatos - világa. Amikor végre kitavaszodik, Kerrekurr ismét barátokra lel, mert a magyar táj jellegzetes madarai, a darvak végre hazatérnek és társai lesznek a bujdosó honvédeknek, a pandúrok elől menekülő betyároknak. Ők mindig pontosan megérzik a közelgő veszélyt és azt is tudják, hogyan segítsenek a bajba jutott embereknek, hogy azok lápi rejteke titokban maradjon. A darucsapat és a mocsárban rejtőzködők élete így hát hosszú időre összefonódik.
Ignácz Rózsa ifjúsági regénye igazi remeklés, egyik olvasatában természetrajzi ismeretek tárházát nyújtó, meseszerű történet, másik olvasatában pedig komoly, emberi és történelmi igazságokat megfogalmazó regény. Különösen érvényes ez az állítás akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a mű voltaképpen az 1956-os forradalom utáni idők hangulatáról szól. Nem véletlen, hogy cenzúrázva és csak 1959-ben jelenhetett meg először, - tudható meg a kötet utószavából, melyet a szerző fia, Makkai Ádám írt a - széles körben ajánlható, Régi Krisztina művészi rajzaival illusztrált ifjúsági regényhez.
Legeza Ilona
Vissza a Tartalomhoz