makkai adam


• Enter (english)
• Belépés (magyar)


• Pályafutásom
• Curriculum Vitae
• Rólam és műveimről
• Interjúk velem

• Új írások
• 
Publikációs listám
• Munkáim
• Cikkeim

• Kiadónk neve
• Története
• Kiadványaink
• Terveink


• Fotók
• Életrajza/pályája
• Festményei
• Könyvei


• Ignácz Rózsa

 

MAKKAI ÁDÁM

Irodalmi Újság, Párizs, 1980/2

 

Személyes töredékek Ignácz Rózsa írói és emberi arcképéhez

(1909. január. 25. Kovászna, 1979. szeptember. 24. Budapest)

 

Budapest, 1979. október. 6:

„Jaj, kedves fiam, hát mégsem a Farkasrétibe temetitek? Pedig oda ki tudtam volna menni… A Rákoskeresztúri Köztemető nagyon messze van nekem. Kedvesem, én 91 éves vagyok és nagyon jól ismertem a nagyapádat, ő keresztelte a fiamat. Csodálatos ember volt. Magyar párti képviselő volt a királyi Romániában… sosem fogom elfelejteni, mikor egyszer tört románsággal szólalt fel Bukarestben és az egész Ház elkezdett röhögni… Nagyapád elveresedett, kihúzta magát, és tacitusi latinsággal folytatta másfél órán át. Dermedt csend volt a teremben, majd egy emberként felálltak és 3 perces tapsot kapott… micsoda nevelése volt a te anyádnak!”

 

1943. december. 2. Budapest:

Híradó moziban, a nagykörúton. Mutatják, amint Dálnoki Lajos vezérletével csángókat telepítenek a Regátból Dunántúlra. Valaki elkiáltja magát a sötétben: „Hála Ignácz Rózsának!” A moziban éljenzés. – Anyám zokogva rohan ki a moziból. „Úristen, ebből micsoda tragédia lesz! Pedig én csak az igazat akartam megírni, nem náci népvándorlást okozni!” (A Keleti magyarok nyomában és a Született Moldovában rendkívüli hatással volt a budapesti közönségre, 1940 és 1941-es megjelenési dátumokkal. A csángó-lakta Regátba csak ökrös szekéren lehetett lemenni a Békás szoroson keresztül. Tüdőgyulladás, általános bőrgyulladás és egyéb nyavalyák követték úton-útfélen. A Dunántúlra kerültek közül egy fél falu tartja keresztanyjának ma is, sokszor meglátogatták pesti lakásán.)

 

Budapest, 1944. március. 23:

A Vérmezőn a Déli pályaudvar felől is, a Vár felől is, gyűrűben állnak a német tankok. Két hete nem lakhatunk otthon. Kilenc éves fejemmel nagyjából ennyit értek belőle, hogy miért: felszólították, hogy írjon egy regényt bizonyos Horst Wessel nevű teuton hősről, ezt visszautasította, ez az enyhébb ok. Az igazi baj Radó Karcsi bácsiék, Báder Klári, meg vagy húsz család, akik Klárin, anyám „titkárnőjén” keresztül Somogy megyében bújnak. Apámat 20-án vitték el az SS-ek, nem tudni hova. Szvatkó Pál, a Magyarország volt főszerkesztőjének lakására igyekszünk, felesége Cusa néni és féléves kislányuk a Vérmező mellett laknak a várfelőli oldalon. Délután van, sötétedik és épp két nagy horogkeresztes tank mellett haladunk el. „Most énekeljük kisfiam, amire tanítottalak”! És rázendítettünk franciául: Allons enfants de la patrie, le jour de gloire est arrivé…” Egy horihorgas német kiköp és elbődül: „Sind Sie verrückt?” Anyám: „moins que vous et votre pays”. Újabb köpés, nemzetközi karlendítéssel, de bántatlanul haladunk el mellette.

 

Boglár, augusztus. 20. 1952:

Hatodik hete verem az írógépet szokásos módon. A révfülöpi demizson már ott áll az asztalon, mostohaapám, Kotsis Lajos építészmérnök szerzi maszek termelőtől. Befejeztük A Vádlott gépelését. Az „alany”, aki a „hős” portréjához „ült” szintén ott van, állástalan könyvtáros. A könyvek kizúzdázása idején azzal foglakozott, hogy indexre tett műveket kicsempészett a könyvtárból, beköttette és a feketepiacon árulta őket. Hamvas Bélától Ötezer év bölcsessége volt a központi mű, Várkonyi Nándor Sziriat oszlopai c. művével tartotta a versenyt; Kodolányi Vízöntő-je gépelt másolásban volt az egyik főcsemege. Könyvtárosunk már két éve nem dolgozott, hanem lakásról-lakásra tengve-lengve azzal imponált mindenkinek, hogy sem személyi igazolványa, sem „káderlapja” nem volt. Sovány volt és aszkétikus, hipnotikusan villogó nagy kék szemekkel, bozontos szemöldökökkel. Fantasztikus képeket is rajzolt és döbbenetes versei is előadódtak esténként. Anyám mindig színészi-rendezői szemmel nézte megirandó „alanyait”, akik minden esetben élő emberek voltak. Így történt A vádlott esetében is. A legizgalmasabb könyv, amit valaha olvastam. Olyan kortörténeti adalék a sztálinizmus idejéről, aminek egyszer feltétlenül meg kell jelennie. Nálam van 17 éve az Ünnepi Férfiú-val együtt, a vámosok teljesen hiába kobozták el 9 dosszié iratomat 1979 november 2-án a Ferihegyen, főleg magánlevelek voltak bennük.

 

Szabadság üdülőtelep (volt Jankovich telep, Boglár és Fonyód között, mostantól „Boglár”)

1952. augusztus. 21:

„Tudod, azért az emberi aljasság… Ezt hallgasd meg: «Kedves Ignácz Rózsa! Teljesen egyetértek a lektori jelentéssel. A Vaskenyér-ből igazi regény soha nem lesz. Ha van mondanivalója a ma számára, vegyüljön el az igazi nép között és ne a történelmet kutassa…» Tudod, ki írta ezt? – „Nem” mondom, úgyis mint 17 éves gépelő titkár, kávéfőző, stb. „Te, fogódzz meg. Ez ugyanaz az N. N., aki valamikor fejezetenként sürgönyzött, hogy ez az, így tovább, most szorítson még egy kicsit…” (1958-ban, 60-ban és 64-ben kiadásonként 35.000 példánytól felfelé fog elkelni a könyv Torockói Gyász címen két hét alatt, jelenleg csak a feketepiacon kapható, főleg vidéken). Az 1750-es erdélyi bányászfelkelésről szól, amit a Toroczkay grófok behívott francia zsoldosokkal verettek le, Rabutin generális vezérletével. Három évi kutatás eredménye volt a könyv már 1952-3-ban is, és ha valaha volt igazi, haladó munkáshagyomány, ez volt az. Ugyanakkor ült nálunk „szégyenvizitben” olyan Nagy Magyar Író, aki egy napra lement Tatabányára, hogy melóst szagolhasson közelről, és attól lépett be a szocialista realizmus Szezámjába. A „szégyenvizitek” lényege az volt, hogy friss Kossuth-díjasok, akiket elállamosított villákba utaltak be a szomszédba, kötelességszerűen ellátogattak hozzánk elmondani, hogy ők nem ilyen lovat akartak. Gobbi Hilda, Kónya Lajos, Mészáros Ági, és NMI, a Nagy Magyar Író. Anyám volt a gyóntató és én ministráltam a feketés felszereléssel. A szégyenvizitesek közül sokan nem úszták meg lelkizéssel: fizetni kellett, én voltam az adóbehajtó. A pénz Kodolányi Jánosnak ment Akarattyára. Hazafelé jövet megálltam a Bartók Béla úton a 49-essel és Mészáros Áginál kezdtem a behajtást; minden elsején ott volt 300 forint egy borítékban. Kodolányi sosem tudta meg, honnan jön a pénz.

 

London, 1963. augusztus. 2:

Hét éve nem láttuk egymást. Megöregedett és megrokkant, szörnyen megviselte a második válás. Magyar társaságban ülünk. Többen próbálják rábeszélni, közöttük magam is, hogy maradjon kint. „Hát… az sajnos nem megy. Neeem. Arról szó sem lehet. Nekem ott van a munkám és az elvégezni valóm… Hogy nem becsülnek meg? Mi az, hogy megbecsülés? Fel voltam terjesztve egy József Attila díjra. Már-már majdnem elhittem. Pár hét múlva éjfél után fél egykor megáll egy taxi a ház előtt, s Szabó Pál esik be az ajtón lélekszakadva: „úgy sajnálom… mit is mondjak?…” Csak dadogott. „Nézze, valaki megfúrta. Ne is számítson semmi ilyesmire most már. Magát még hagyják dolgozni, de futtatni nem fogják. Valaki valahol ül egy irodában és nem tudja elfelejteni, hogy maga valamikor Makkai Jánosné volt… Azt nem tudják, hogy a volt férje 1943-44-ben angol nyelvű titkos rádiót vezetett a németek ellen és hogy Nagy Ferenccel és Bajcsy Zsilinszkyvel együtt ült az SS börtönben… Maga okos. Örüljön a rossz kritikának. Akkor hamar elfogytak a könyvek.” Cs. Szabó László okosan és megértően hümmöget Gloucester Mews-i lakásán.

 

1978. augusztus. 20. Lake Bluff, Illinois:

anyám hatodszor van kint nálam Amerikában. Disznósütés volt a hátsó kertben: Rebeka-Rózsát kereszteltük, aki négy hónapos. Apám is ott van Honoluluból, persze fogalmam sincs, hogy utoljára látják egymást. A vendégek elmentek. Az Urak, Úrfiak-ra kerül a szó. „Legyőzöttekkel való viccelődés” – mondja apám megvető kézlegyintéssel. „Az nem” így anyám, „42-43-ban írtam, a Dante kiadó megszűnt, mert Erdőst a nyilasok kiirtották, és csak 47-ben jelenhetett meg 800 példányban a nyilvánosság kizárásával. Majdnem tizenöt éve kapacitálnak, hogy adjam ki újra…”

A regény az első világháború utáni Magyarországra repatriált erdélyi társadalomról, s annak az Imrédy-Gömbös kurzusba bekerült törtető tagjairól szól. Ismert lapok, színészek, rendezők, politikusok, írók s egyéb társadalmi nagyságok keserű gúnnyal megirt freskója.

 

Budapest, 1979. október. 17:

„Vártuk a telefonhívását, de nem hívott fel.”

„Meggondoltam magam. A végrendelet miatt.”

„Hogy-hogy?”

„A végrendeletben azt mondja, hogy ne hamvasszuk el, és hogy földben szeretne nyugodni. A Farkasréten csak agyag van. Óbudán meg csak homok. Földet egyedül az Új Köztemetőben találtam, kivitt egy barátom kocsin mind a három helyre.”

„Hogy halad az Urak, Úrfiak-kal?”

„Azt hiszem, meg tudom csinálni.”

„Fontos mű. Tudja, honnan ismerem?”

„Valamit hallottam…”

„Megvolt a börtönkönyvtárban. Én is ültem, a főnököm is… Most, hogy Kádár nincs itthon, őt is én helyettesítem… Tudja, én valamikor színész voltam és ismertem az édesanyját színésznő korából… Nagyon szép nő volt… Remélem, nem haragszik, hogy ezt mondom.”

„Sőt. Nagyon jólesik.”

„Nézze, legyen türelmes az országgal. Alulról jött, vajudó ország vagyunk… Hajszoltak az alkalmazottak… Itt nem munkahiány van, hanem emberhiány… Legyen türelmes… Hogy él kint és mit szándékozik tenni a lakással?”

„Szeretnék egy múzeumot csinálni a lakás egyik részéből. Megtisztelne, ha eljönne a kedves feleségével júniusban.”

„Azt hiszem, rendben lesz. Nagyon szívesen.”

(A találkozásra az adott alkalmat, hogy kézzel írott kondoleáló levelet kaptam a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Elnökhelyettesétől, ezt írja: „… engedje meg, hogy osztozzam mélységes fájdalmában… Édesanyjának egy szerény olvasója, Aczél György.” A parlamentben fogadott, belső irodájában. Feketekávé, kekszek és Coca Cola az ezüst tálcán. Kiterjedt rokonságom sznob tagjai arra akartak rávenni, hogy kolduljak ki egy dísz-sírhelyet Básti Lajos és Hontthy Hanna között a nemsokára lezárandó és terjedésképtelen Farkasréten, mert az a Nagy Státusz Szimbólum Budapesten. („Te megkérheted… te amerikai egyetemi tanár vagy”) Hálistennek nyelvész is vagyok és az utolsó percben észbekaptam. A föld sem nem homok, sem nem agyag, a föld az föld. Legyünk csak pontosak.)

 

1979. október. 20. Budapest:

Kardos György szobájában ülök a Magvető kiadónál; átadom az Urak, Úrfiak kijavított példányát. Tíz napja temettük. A temetés előtt három nappal értesít az ügyvédem, hogy a Magvető felbontotta a szerződést az Urak, Úrfiak újrakiadására, „mert a szerző elhunyta miatt nem tudhatta az átírást befejezni, amit tervezett”. Másfél évvel előre dolgozott. Megtaláltam a teljes második kötet anyagát kipreparálva, néhol gyorsírásos, néhol kézírásos jegyzetekben, s ezeket reggel 6-tól éjfélig tartó menetekben átvezettem fénymásolt oldalakra. Február 6 volt a határidő. 10 nappal a temetés után leadtam a könyvet. Most úgy van, hogy megjelenik. Fogalmam sincs, milyen üzenetek váltódnak Aczél és Kardos között, de a könyv valóban kortörténeti dokumentum, szinte azt mondhatnám: kötelező olvasmány. A „Nagyidai cigányok”-kal zárul az új előszó: azért veri el a port az erdélyieken, hogy „hadd lám Uram-Isten, mire megyünk ketten.”

Rettenetesen fel volt dúlva a könyv újramegjelenése miatt. Szabad-e egy ilyen könyvet ma megjelentetni, amikor Erdélyben… Ha kiadja, az is rossz, ha nem, az is… Ez egy olyan sakkjátszma, amit akkor is elveszít, ha megnyer, és akkor is megnyer, ha elveszíti. De a sakktábláról nem lehet lelépni… hacsak…

 

Honolulu, január. 1. 1980:

Ide is eljutott, 1970-71-ben, vagy hat hétre. Tűzistennő Hawaiiban, Tűzistennő Hawaiiban egykor és ma (mindkettő Vámos Magdával) válogatott népmese-fordítások A Cápaisten címen. Próbáltam segíteni amivel csak tudtam: fényképekkel, térképekkel, meghívásokkal. Semmi sem elég. A műveit sem tudom összeszámolni. Eredeti regénye van kb. 27, műfordításkötete vagy egy tucat, mint társfordító szerepel vagy 20 kötetben; cikkei kezdődnek 1929-ben és meg sem állnak 1979-ig, fél évszázad anyaga. Két-három évi munka lesz csak a bibliográfiai kutatás, talán valaki majd segít Budapesten. Nyomdában öt könyv. Valami tizenhatszor operálták és igen ritkán volt csak jól. Napi 8-12 órákat tudott dolgozni egy igen kényelmetlen faragott erdélyi tölgyfaszéken ülve, 40-valahány éves Continental írógépén, amit 1971-ben, első otthoni utam alkalmával elejtettem, és eltörött. Egy maszek dolgozott rajta 4 hétig, de jobb lett, mint új korában. Gyermekkori emlékeimben úgy él, mint egy nagyon hipnotikus és félelmetesen szép hang, egy hang, aki verseket mond. Sokan mint színészre emlékeznek rá, mint Török Sándor Komédiás-ának Veronjára (amiből később Amerikában az Esőcsináló lett Katharine Hepburne-nel). Nem tartozott semmilyen irányzathoz, írói csoporthoz sem. Az „urbánusoknak” túl népi, túl erdélyi volt. A „Népieknek” túl művelt, tele Párizzsal, francia kultúrával, Anatole France fordításokkal, stb. Erdélyi iró volt, aki nem „erdélyiesedett”, hanem például remekbefordította Sadoveanu-nak, a románok Móricz Zsigmondjának válogatott novelláskötetét több mint 600 oldalon. Mindenkinek mindig azt mondta – s épp a szeme közé –, amit az nem szeretett volna hallani. A színi pályától elvált, mert írni kezdte a szerepeket mondás helyett, írónak ugyanakkor kicsit mindig mintha szerepeltetni akarta volna az alakjait.

Szenzációs bök-versei vannak kortársakról – ezek nem publikálásra valók. Iszonyú sokat vitatkoztunk, vallásról, irodalomról, politikáról. Nem vagyok elfogult. Nem tudom kihez hasonlítani. Nem az én feladatom. Hogy miért pont a 86-os busz kellett, hogy elsodorja szeptember 24-én reggel 8.05-kor, mikor üres üvegeket vitt vissza a sarki Közértbe, ugyanolyan misztérium, mint az, ahogy és amiket átélt, majdnem megérve a 71-et. A temetésén a református sajtó, a katolikus sajtó, egy jó barát, Göncz Árpád író és műfordító, és én beszéltünk. Elmondtam – amennyire képes voltam – a Miatyánkot azokon a nyelveken, amiken olvasott, románul, spanyolul, olaszul, franciául, latinul, németül, görögül, oroszul, és végtire angolul. Azt kérte ugyanis a végrendeletében, hogy őróla ne legyen szó, de ezt nem tudtam teljesen betartani, mert a lapok megírták, mire 26-án megérkeztem, s így aztán a nyelvészeti liturgiába szőttem a pár leglényegesebb mondatot mindegyik égtájról. A rákövetkező nap Kovásznán, Gyergyószentmiklóson, s egyebütt sok helyen Erdélyben róla prédikált a református pap és Kovásznán éjfélig harangoztak.

 

Milyen volt fiának lenni?

Nem tudom. Csak most kezdődik.

 

 


Vissza a Tartalomhoz

 

 

 

 

makkai adam

© Makkai Ádám - Adam Makkai, 2008-2014

Official website of Adam Makkai - Makkai Ádám honlapja

Worked: University of Illinois at Chicago, Professor of Linguistics. Was born in 1935 - Budapest (Hungary). Currently lives in Waianae, Hawaii.

Szül: Budapest, 1935. dec. 16. Kossuth-díjas magyar költő, nyelvész, műfordító, a chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora.
Makkai János és Ignácz Rózsa fia. Jelenlegi lakhelye: Waianae, Hawaii. Felesége: Arany Ágnes.


 

 

 

 

Kortárs magyar irodalom, nyelv, vers, műfordítás, író, költő, költészet. A honlapot készítette és gondozza: BDK Kárpátalja | más oldalai: laptop honlap budapest | seo bdk | | Hirdetett oldalak
| első
google hely - seo weboldal optimalizálás | hány magyar él Kárpátalján? |elérhető laptop töltő bp x| honlap keresőoptimalizálás - linképítés | weboldal keresőoptimizálás árak | tartalom marketing - webszöveg - laptop