makkai adam


• Enter (english)
• Belépés (magyar)


• Pályafutásom
• Curriculum Vitae
• Rólam és műveimről
• Interjúk velem

• Új írások
• 
Publikációs listám
• Munkáim
• Cikkeim

• Kiadónk neve
• Története
• Kiadványaink
• Terveink


• Fotók
• Életrajza/pályája
• Festményei
• Könyvei


• Ignácz Rózsa

 

KODOLÁNYI JÁNOS

Levele Ignácz Rózsához

 

Akarattya, 1952. május 7.

 

Kedves Rózsa!

 

 Nem tudom befejezhetem-é írásomat egyvégtében, mert mára jelezte jöttét N. István s két ifjú barátja, de azért nekiülök, mert teli vagyok örömmel és izgalommal. Tegnap fejeztem be ugyanis nagy elmélyedéssel olvasott könyvét s nem tudom magamban tartani érzéseimet, gondolataimat. Szerettem volna még az este nagy tüzet gyújtani és körültáncolni, ünnepelvén azt a tüzet, ami Magában megfogant és gyönyör lángot vetett.

Hol s hogyan kezdjem? Okosnak kéne lennem, de nem vagyok okos. Hanem szinte tehetetlen. Egyszerre akarnék megmondani mindent, de úgy, hogy azért értelmes is legyen, ám ez képtelenség. De rögtön kikiáltom: nagy mű született s nagy az én szívemnek gyönyörűsége! Olyan mű, ami ott áll a Scientia sacra[1] s annak (egyelőre ismeretlen, de nyilván jó) folytatása, az átdolgozott, új Sziriat,[2] a mai Sinka-versek mellett s talán szabad az én Júdásomat is ide sorolnom. Maga ebben a műben igazi, nagy író lett. Ha körülnézek írónőink között, csak vigyorogni tudok s ha Európát veszem szemügyre, csupán Sigrid Undsetet, Lagerlöföt említhetem társként Maga előtt, de már a szintén nagy Virginia Woolfot alig.

 Maga ezzel a művel belépett a Nagy Kapun s meghatott elérzékenyüléssel gondolok arra, hogy ebben a Kapuban portásként állok és meghajolok Maga előtt. Kritikus elme vagyok, eléggé ismerem az írás, a művészi alkotás lelki és mesterségbeli nehézségeit, ritkán, nehezen lelkesedem, de akkor aztán szívből. Most így lelkesedem. Óriási akadályokat győzött le, nagy árat fizetett, nem ingyen, véletlenül, könnyen jutott az eredményhez, sok fáradsággal, izgalommal, fájdalommal, csüggedéssel, le-letöréssel, türelemmel vásárolta meg, – de most birtokában van és nem is veszíti el többé. – Boldog vagyok, boldog vagyok, életem legszebb gyönyörei közé tartozik ez az érzés, majdnem olyan diadalmat érzek, mintha magam cselekedtem volna, amit Maga cselekedett, de ez nem szemtelenség tőlem, hanem együttérzés. Fogadja olyan szívesen, amilyen szívesen kimondom.

 Bár most egy kissé konkrétabban is kéne beszélnem a műről, meg is próbálom, de nehezemre esik, mert úgy vagyok, mint amikor az álom időtlen, szikrázó, lebegő, ámulatba ejtő dimenziójában jár az ember, s bár mindent tud, mindent érez, mégis képtelen a részletekről szólni.

 A könyv egységes, egyszerre fogant, egyszerre, szervesen nőtt, alakult, kristályosodott, egyszerre támadt, öltött formát. A nyitány ózamatú, ősi és mégis modern. Stílusa tiszta, csiszolt, egyserű. A drámai részek pergők, feszültek, élesek. A nő levele a nőhöz szívfacsaróan lázító, a futballista-fejezet zseniális, könnyed, finoman gúnyos, a diákbeszélgetés lesújtó, a kirándulás friss, mély, remekül érezteti az idő változását és állandóságát, egyben, jól alá van pincézve, minden kicsiség szimbolikus, a lírai részek őszinték, forrók, fojtott pátosz lebeg rajtuk, s egyben szerény restelkedés teszi emberivé, az értekező részletek pontosak, jól zártak, okosak s itt-ott gyilkosak. Az egész együtt egységes, tiszta, átlátszó és igen-igen mély. Szerkezete, módszerei meghökkentően egyszerűek s mégis furfangosak. Ez a modern regény, nem regény, nem konvencionális alakzat, nem is tanulmány, nem kegyes irat, nem riport, nem realizmus és nem expresszionizmus, hanem minden együtt, anélkül, hogy szétesnék, zavarossá, kapkodóvá válnék, sőt anélkül, hogy valami trükköt érezne benne az ember.

 Csodálatos, hogy milyen könnyen, egyszerűen élte meg a misztikumot a realitásban, a változót a változtathatatlanban, az időt az időtlenségben! Egységes, mély, szerves világlátás van ebben a műben, nem üt ki belőle sem a mai falu képe, sem a krakkói váré, beletartozik a parasztasszony és a középkori lovag, a bokrokkal benőtt, elrejtőzött templom és a mai plébánia, a halfőző társaság és a traktor. Én még nem olvastam mostanában olyan művet, amiben ennyire egy lett volna Ég és Föld, test és Föld, test és lélek, lélek és Szellem, király és paraszt, racionalizmus és csoda.

 Nyelve általában tele van eleven vérrel és tűzzel, ízzel, sóval, élettel. Érzékletes, egyszerű, rejtett izgalmakat eláruló nyelv, paraszti és patetikus, egyszerű és gazdag. Benne van az élő vegetáció duzzadása, illata, termékenysége. Finom, gyengéd, de olyankor vakmerően kemény. Szép magyar nyelv, ritmus lüktet benne és dallam hullámzik. Hajlékony, mindenütt azt érezteti, amit kell. Szikrák pattognak belőle, mutatván, mekkora feszültségben születtek.

No és meghökkenve látom a saját nevemet is a műben. Sohasem hittem volna, hogy nem csupán portás voltam a Kapuban, hanem némileg segítettem is kinyitni. Ez az öröm sem csekélység számomra, mert íme, barátságunk során nemcsak vettem, hanem adnom is sikerült. Meghatottan olvastam leveleimből vett idézeteket s bámultam: én írtam volna? Sikerült hát itt-ott úgy a lényegre tapintanom, hogy Maga hasznát látta? Úgy bíztatnom magát, hogy ilyen meredek útra mert és tudott lépni? Most már jól van, mind a ketten ugyanannak az úrnak a cselédei vagyunk, Maga Rozi, a komorna, én János, a komornyik. Egyformán beszélünk az úrról, akit szolgálunk, akinek a házát rendbe igyekszünk tartani, csizmáját keféljük, ételét készítjük, parancsait teljesítjük. Olykor, ha az úr bezárkózik, suttogva fecsegünk, össze is veszünk, kicsi dolgokon nyavalygunk, keveselljük a fizetést, de mind a ketten tudjuk, egyformán tudjuk, ki az az úr, mekkora és mit cselekedett velünk. És azt is, hogy amikor szól, vége minden lézengésnek, fecsegésnek, torkoskodásnak, veszekedésnek, akkor talpra és szolgálnunk kell neki!

 Minden jól van, az élet, a lét csodálatos és nagyon-nagyon jó, hogy együtt szolgálunk, Maga is, én is és ebben a szolgálatban eltörpül minden.

 De nem szabad megrekednie ezen a színvonalon. A lajtorja végtelen. Maga sok-sok fokát meghágta, s most nem szabad leülnie, henyélnie, megelégednie. Még nagyobb magasságok nyíltak meg Maga előtt, azokra kell vetnie a szemét. Minden eddig írt műve csekélység ehhez képest. Most lett művész, eddig író volt. Jó író, de csak író. Ahová most eljutott, az túl van az íróságon, a jó íróságon, az már nem író-szint. Óriási erőket gyűjtött s ezeket az erőket följebbjutáshoz kell használnia. A Kapun belépett, de most odabent kell járnia, tennie, látnia, élnie. Íme, milyen messze van az a Rózsa, aki Makkai Jancsi oldalán szerepelt, társasági hölgy volt, akinek fényképeit a lapok közölték, akit „Erdély nagy írónőjének” neveztek. Ez a Rózsa, aki belépett a Kapun, már nem a régi! Több, mint erdélyi, több, mint magyar, több, mint református, több, mint asszony, több, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg és ezt a teljes emberséget kell megtartania, fejlesztenie. Ehhez képest minden csekélység! Meg tudom érteni, hogy Magát fárasztja a főzés, untatja a stoppolás, bosszantják az emberek, keseríti a pénz gondja. Mindent meg tudok érteni. És nem is bánom, hogy így van, mert Maga arra rendeltetett, hogy a megfogant tüzet táplálja és továbbadja. Hogy részecske legyen abban az atommagban, amely egyszer rettentő erővel magához vonz majd mindent ebben az országban, ebben a világban. Részecske, ami a kiformálódás törvényeit hordozza. Így áll a dolog, Rózsa. Csak attól mentse meg Magát az Isten, hogy elégedetten, gőgösen nézze önmagát és az embereket.

 Ha tőlem függne, akadémiai taggá választanám, megadnám a becsületrend lovagi fokozatát, a Kossuth-díjat, három holdas kertet a háza köré, csónakot, vitorlást, állandó jegyet a világ minden vasútjára, hajójára, repülőgépére, örökké érvényes vízumokat, lefordíttatnám a könyvét angolra, franciára és oroszra, kinevezném Nagyasszonynak. Lajoskának ajándékoznék egy kitűnő belga puskát, lüttichit, az ország egész területére érvényes vadászjegyet és bőséges állami fizetést, azzal a kikötéssel, hogy ott, azt és akkor építsen, ahol, amikor, amit akar. Ádámnak egy kitűnő hangverseny-zongorát adnék s olyan könyvtárat, amilyen neki tetszik, továbbá egy különszobát a majdani gyönyörű, tágas házban. Mit még? A fene tudja. Mindent, amit csak kívánnak.

 Mégis elsősorban Jankovichnak köszönheti ezt a könyvet. A csendnek, a víznek, a tiszta levegőnek, a magánynak. Tehát legfőképpen csendet, vizet, tiszta levegőt és magányt biztosítanék Magának és egy derék, béres asszonyt, aki főzzön, stoppoljon.

 Node a mű apró-cseprő hibáiról is hadd szóljak néhány szót. A kéziratban mindent megjelöltem, amit megjelölendőnek véltem. Nyelvi hibákat kijavítottam, vagy hullámos vonallal aláhúztam, hogy Maga keressen és találjon jobb szót. A henyeségeket, germanizmusokat kijavítottam, vagy legalább üldöztem (szeppent, adottság, -mentes, pld. vízmentes), kinézném azokat a részeket, amelyek valakire, pld. a diákra, a futballistára, a levélíró nőre jellemzők. Lapozza végig a kéziratot, és nézzen végig minden jelet. Ahol nem ért velem egyet, radírozza ki, puha ceruzával, gyengén írtan. Azt a két-három románizmust, amit leltem, kiöltem. A mai kommersz nyelv nyomait eltüntettem. Ámde felhívom a figyelmét arra, hogy a László elmélkedéséről szóló rész kissé csikorogva indul, majd terjengőssé válik, rövidíteni, tömöríteni kéne. A megerőszakolt nő egyhelyütt túlságosan brutálisan részletezi az esetet, ez lélektani hiba, az ilyesmit leírni, de elmondani is változatosabban kell. Találtatnak apró tévedések is. Pld. nem sámán, hanem sa-mán. Ez a változtat a leányzó helyzetén a verses részben. A varázsdob használata helytelen annál a ráolvasásnál, amit leír. Nem akasztották nyakba, ezt csak a Nemzetiben tették a Pogány tűz-ben és az utasítás is benne maradt a darabom kiadásában, mert úgy utáltam a színházakat akkoriban, hogy magam korrigáltam. Rettentően helytelen, hogy a halfőző magyar kézzel keveri a fövő halat. Mint a képzett gasztronómus, de különösen, mint halszakértő, tudom, hogy ezt az ősi eledelt úgy főzték hajdan is, mint ma, de borssal, keverni tízezer évvel ezelőtt éppen úgy nem volt szabad, mint ma, hanem csak rázni, a több mint százfokos lébe pedig nem nyúltak kézzel, hanem fakanállal. Néhány kicsi tévedés máshol is akad, majd megleli.

 Ámde nem tudok szabadulni egy hiányérzéstől. Szerepeltetni kellene egy nyugalmazott tábornokot is, egy jólnevelt, buta, lovagias vén tábornokot, elvégre László lovag volt, vagy mi. Ijesztően groteszk, jellemző volna egy tábornok, olyan finoman megírva, mint amilyen a futballista! Gondolkozzék ezen s a mű nyer humorban, tragikumban, érdekességben, teljességben.

 

Kodolányi János.



[1] Hamvas Béla műve.

[2] Sziriat oszlopai, Várkonyi Nándor műve.


 

Vissza a Tartalomhoz

 

 

 

 

makkai adam

© Makkai Ádám - Adam Makkai, 2008-2014

Official website of Adam Makkai - Makkai Ádám honlapja

Worked: University of Illinois at Chicago, Professor of Linguistics. Was born in 1935 - Budapest (Hungary). Currently lives in Waianae, Hawaii.

Szül: Budapest, 1935. dec. 16. Kossuth-díjas magyar költő, nyelvész, műfordító, a chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora.
Makkai János és Ignácz Rózsa fia. Jelenlegi lakhelye: Waianae, Hawaii. Felesége: Arany Ágnes.


 

 

 

 

Kortárs magyar irodalom, nyelv, vers, műfordítás, író, költő, költészet. A honlapot készítette és gondozza: BDK Kárpátalja | más oldalai: teraszbeépítés budapest | seo magazin | | Hirdetett oldalak
| első
google hely - seo weboldal optimalizálás | hány magyar él Kárpátalján, Ukrajnában? || hogyan kell: honlap keresőoptimalizálás - linképítés | weboldal keresőoptimizálás árak | tömegesms kampány